22/03/2010

Mi folyik itt Gyöngyösön?!

Kategória: OMG,teknálödzsí — ez_kristóf. @ 19:27

Nem hittem volna, hogy ez velem is megeshet, de végül megtörtént. Valaki feltörte az egyik email-címem, megváltoztatta a jelszavam, és mindenféle szennyet küldözgetett szét a világban. Először mikor Kanizsáról nem tudtam belépni, nem zavart, mondván nem sokra használom azt a címet, de egy fontos dolog azért mégis volt, szóval elhatároztam, hogy kiderítem mi a stájsz. Szépen elkezdtem levelezni a google-lel, elmeséltem nekik mi a helyzet, ők kérdeztek, én válaszoltam, majd sikeresen visszaszereztem az irányítást. Körülbelül 70 üzenet ment ki tőlem. Első dolgom volt, hogy megváltoztattam a jelszavam, amelyet eddig is már “erősnek” vélt a gmail, hát most rápakoltam még egy lapáttal és ezt megtettem minden helyen, ahol regisztrálva vagyok. Javasolni nem feltétlen javaslom, hogy ti is tegyétek ezt meg, de ha egyszerű “pistike” jelszavatok van, azon lehet itt az ideje változtatni…

25/02/2010

Mutasd a jobbik arcod

Kategória: kulture,teknálödzsí — ez_kristóf. @ 12:53

Nem tudom mennyit hallottatok a “hatalmas vodafone twitter botrányról”, mikor a T-mobile hálózata szinte teljes egészében lehalt, ők ezt twittelték, majd egy viccesebb figura a vodánál retweetelt valamit, ami az állásába került. Mit?

Ezért vesztette el az állását. A képmutatásért. Kishazánkban nagyon divatos úgy csinálni, mintha egymás legjobb barátai lennénk, még úgy is, ha mindenki tudja, hogy ez lehetetlen, hisz az egyik életébe kerülne a másik sikere. De nem baj! Példát kellett statuálni…csak, mihez? Hogy az üzletben nem szabad kihasználni az ellenfél hibáit, hanem fenn kell tartani azt a látszatot, hogy Mi milyen kedvesek vagyunk? Hagyjuk már. Amerikában legalább már ezen túlléptek, és egy ilyenért nem elbocsájtás, hanem egyenesen prémiumot kapna az illető, hogy jókor volt jó helyen és meglátta a lehetőséget. Sőt, az usa-beli mobilszolgáltatók egyike rendre a másik gyenge pontjait támadja, nem is eredménytelenül.

Nem értem mi szükség erre…akinek van egy kis sütnivalója, az úgysem fogja bekajálni, hogy ez mennyire felháborította a felsőbb vezetőket, ez az etikátlan lépés, csak hányingert vált ki a színjáték.

Mondjuk már a másik arcába ha utáljuk, vagy fogjuk be a pofánkat, de ne csináljunk már úgy mintha szeretnénk…

16/02/2010

Amazing…

Kategória: OMG,teknálödzsí — ez_kristóf. @ 15:56

04/01/2010

Tudod mi rejlik a billentyűzetedben?

Kategória: teknálödzsí — ez_kristóf. @ 20:05

Úgy döntöttem délután, hogy kitisztítom a billentyűzetem, mert utóbbi időben az átlagosnál is több kaja illetve ital került rá és bele. Utólag úgy érzem, nem kellett volna ilyen bátornak lennem. Elkezdtem leszedegetni a billentyűket, először a numpadról. Rögtön láttam, durva mennyiségű morzsa, szösz, haj és egyéb halmozódott fel a két és fél év alatt, amióta magaménak tudom. No mindegy, gondoltam, már nincs visszaút.

Leszedtem mindent, szépen lemosogattam a gombokat, egy régi fogkefével pedig a maradék részt sikáltam át, majd fültisztító-magicpálcával mentem át rajta párszor, majd elkezdtem visszatenni minden egyes apró darabkát. Jelentem sikerült, halkabb az egész, illetve jobb a tudat, hogy nincs az ott alatta. Hogy mi is? Khmm…

Tudom ajánlani mindenkinek, ha van egy kis szabadideje, takarítson egyet, mert elég durva dolgok ágyazhatják be magukat napi szinten használatos eszközeinkbe…

14/12/2009

Abraka!

Kategória: beer lack,teknálödzsí,énci — ez_kristóf. @ 04:29

Ukulele! Ez most egy köszönés lesz. Nem, ez nem egy hangszer. Vonatkoztassatok már el! Na.

Jó szokásomhoz híven megint nem írtam időtlen idők óta, de még képet sem közöltem, pedig azt azért szoktam n_n . So….mik is történtek. Próbáljuk meg időrendben feleleveníteni a történteket. December harmadikán leutaztunk Nagykanizsára pókocskával (igen, ez Kriszti :DD), ahol eltöltöttünk néhány napot, közbe még egy koncertet és a Mikulást is beiktattuk nagy kegyesen. A koncertről:
Képet sajna nem tudok sokat mutatni, mert hozzám még nem jutott el, csupán egy, amin én mint háttérszereplő vagyok rajta :D Szerintem egészen jól sikerült a gig, nekem annyi volt a problémám, hogy keveset hallottam magunkból, nem tudom mi jutott ki. Valószínűleg nem lehetett olyan rossz, elpörögtek a népek, a rokonok pedig elismerésüket tolmácsolták az esemény után. Egyik nénikém megjegyezte, hogy Ő bizony sokkal rosszabbra számított. Kedves ^^, :D
koncert

Főszerepben Jockey Jewing :D

Koncert után volt egy kis összejövetel, mely Jocó születésnapját hivatott ünnepeltetni a szokásos ba***unk be! módon. :D Egy ideig elmókáztunk ott babsszal, Cserhátival, Pécsekkel és Flórával, jól megdobáltuk egymást ropival, Pcheck meg eszegette a felé repülő darabokat xD.  Egy óra felé fogtuk magunkat és inkább hazatértünk a finom meleg lakásba, hogy elköltsünk egy finom vacsorát. Hétfőn visszatértünk ebbe a nagy, büdös és zajos fergetegbe, amit annyira LÁJKOLUNK (mert ugye a mai fiatalok használják és ismerik ezt a szót, ugye?).

Nyolcadikán, kedden ismét idősebb lettem egy évvel. Nem kell megijedni! Arcom még mindig 16 éves önmagát idézi :DDD Bab villámgyorsan (amire én nem is számítottam) sütött nekem kedden egy tepsi finom ananászos-kókuszos muffint, mire átértem hozzájuk.

sss

Az ablakban várt az anyukája és nagymamája által összeállított mikicsomagom (L) és szülinapi ajándékot is kaptam. Jól meglettem ünnepelve tehát itt is, mint előzőleg már kanizsán is, ahol volt több torta, nagy kajálás és rokonjárás. :P Köszönöm szépen mindenkinek a jókívánságokat és az ajándékokat! Zsolt és Jocó is megleptek napközben egy-egy sms-sel, egyikőjük kreatívabb volt mint a másik, alig tudtam betelni velük :DD

Lassan itt a karácsony. Ajándékokat nagyjából már kitaláltam, hogy kinek mit szeretnék, a héten be is szerzek mindent. Remélem. Majd utólag erről is talán beszámolok.

—————————————————————————————————————-

Evezzünk más vizekre. Lopott ötlet mindig jó, hát lopok is, de csak babtól most. Megmutatta az asztalát, hát megteszem én is.

desktop
Ide kattintva megnézhetitek eredeti méretben
(kicsit pixeles helyenként, vmit elcseszhettem a kimentésnél)

Vele ellentétben elég minimalista asztallal büszkélkedhetem, csak a legfontosabbak vannak kinn, inkább gyönyörködök a hátteremben, ha arra kerül a sor, mintsem az ikonokban. :D
Azokból nincs is sok, csupán a lomtár, a Plants vs. Zombies nevű fantasztikus játék ikonja (ROFL) és egy error10107 névre keresztelt txt, melyben a Windows 7-nél ritkán előforduló (fél év alatt eddig 1x) problémára vázoltam fel a megoldást magamnak, mert agyam mint a szita, mindig elfelejtem. :P Gyorsindítón a legfontosabbak: Favourites mappák ikonja, tűzróka, villámmadár, egy természetesen trial photoshop (ágágágá), pkr pókerprogram, ftp kliens, µTorrent, jetAudio és MSN. Kell más? Gyerünk, mindenki nyomkodja a PrintScreen-t, had lássam ti mit láttok napi 18 órában, mikor otthon punnyadtok :D

Kristóf most elteszi magát az ágyikóba, mert fél öt van már, nem gyereknek való idő ez.

12/08/2009

Friss ropogós alma

Kategória: OMG,teknálödzsí — ez_kristóf. @ 21:11

“Néhány héten belül a második iPhone tört magától darabokra. Múltkor egy angol, most pedig egy francia lány készüléke robbant. Az utóbbi esetet a francia tini barátja sínylette meg: a készülék kijelzőinek szilánkjai a szemébe pattantak.”

Már korábban is megjelentek hírek, hogy az új iPhone ugyan erősebb mint elődje, de ezzel egyetemben hibákat is sikerült beleépíteni az új kütyübe. Több portálra is kerültek fel képek a fehér borítású készülékről, amelynek hátulján termetes barna folt rajzolódott ki, feltehetőleg túlmelegedésnek köszönhetően.

“A dél-franciaországi Aix-en-Provence-ban történt eset előtt néhány héttel egy 11 éves brit kislány iPod-ja robbant fel. Az AFP értesülése szerint az Apple felajánlotta, hogy visszafizeti a készülék teljes árát, amennyiben a kislány szülei aláírnak egy titoktartási egyezséget.”

Ebből is látszik, hogy csak a látszat az igazán fontos az almás cégnek, amit most már nem csak a termékeik külsején csodálhatunk meg. Ez a húzás szerintem meglehetősen gusztustalan és gerinctelen. Nem elég, hogy hibás készülékek kerültek piacra, ráadásul miután tudomásukra jutottak a hibák, inkább megpróbálták eltitkolni, ahelyett, hogy felhívták volna rá a figyelmet ezzel esetlegesen megelőzve egy-egy újabb balesetet. Itt pedig érdemes elgondolkodni azon, hogy biztosan ezek voltak-e az első ilyen esetek, vagy már másnál sikerrel járt-e a tech-óriás megvesztegetéssel…

Idézetek – Index.hu

11/07/2009

Új jövevények + kálcsör

Kategória: bazaar,kulture,szelek szárnyán,teknálödzsí — ez_kristóf. @ 15:23

Tegnap két új lakótárs költözött be mellénk, hogy erőnlétünket növelje, illetve kockaságunkat fokozza. Egyikük elvileg már múlt héten meg kellett volna, hogy érkezzen, de mégsem így történt. A másikat én személy szerint nem vártam, de nem is marad sokáig, ha minden jól megy. :P Had mutassam be nektek őket:

JövevényekEvezőpad & Nintendo Wii.

Látom ahogy a könny kicsordul a szemetekből! :D Igen igen, gyúrunk mint állat! :D:D Tegnap már áteveztük a fél óceánt, hamarosan eljutunk az ígéretek földjére. Remélhetőleg a szorgos munkának meglesz az eredménye, és nem csak egy nagy kupac izzadt ruha és bűz lesz a jutalmunk. :P
Und a másik jövevény…Zsolt jóvoltából csatlakozott hozzánk, ugyanis eladó sorba került. Az öccse karácsonyra kapta, de már meg is unta a jelek szerint. Mi nagyon jól elszórakoztunk vele az este – teniszeztünk, baseballoztunk, én még a Star Wars The Force Unleashed-et is kipróbáltam. Vélemény? Őszinte kell, hogy legyek. A játékélmény új (számomra), teljesen más dolog hadonászni egy teniszütővel, mint megnyomni a gombot, vagy éppen Darth Vader szerepében lézerkarddal levágni a wookiekat illetve egy valós lökéssel force push-t alkalmazni. DE! A grafika közel sincs a napjaink többi konzoljához, xbox360-hoz vagy éppen ps3-hoz. Legutóbb említett játéknál (SW) az élmény fergeteges, de a grafika siralmas, és ezt úgy mondom, hogy itt van összehasonlítási alapom. Míg X360-on látunk minden egyes fűszálat melyet mozgat a szél, mindent szét lehet zúzni, felemelni, akármerre tekintünk szinte mindenhol kidolgozott felületekkel találjuk szembe magunkat, addig a Wii-s verzió egy 10 éves pc-s játékhoz képest is gagyi. Mindezek ellenére a Nintendo konzolja hódít és az eladásokat tekintve a legjobb. Hamarosan kijön a konkurenseknek is a mozgásérzékelős vezérlője, és akkor azt hiszem leáldoznak a Wii-nek. Majd az idő ezt is eldönti. :P

Most megyek és leevezek egy-két kilómétert, lepancsizok és megyek át Húshoz, hogy együtt meglepjük a hétköznapi színházlátogatókat. :D Polgárpukkasztunk. De nem szándékosan :$

Update: Megvolt a színház, a Contact c. előadást tekintettük meg. A második felvonás kimondottan tetszett, de az első sem volt rossz. A zene és a tánc dominál a műben, mindkettőből minőségi “árut” kapunk a pénzünkért – illetve az ajándékba kapott tiszteletjegyért. :D Aki teheti nézze meg, nyugodt szívvel ajánlom. ^^,
Update2: Holnap eltűnök, majd szerda este jövök, addig is nézegessetek szorgalmasan.

06/07/2009

Újabb mahhina

Kategória: teknálödzsí — ez_kristóf. @ 02:22

Aludni nem tudok az iszonyat melegtől, értékelhető tevékenységet nem tudok folytatni hajnali 2 után, így mi mást is csinálhatnék, hát keresgélek a neten, különböző kütyükről olvasok teszteket. Ráleltem egy újabb telefonra, ami még elnyerhetné a tetszésem, ha jelen pillanatban létezne, illetve ha az ára (a várható ára) nem lenne nagyonsokszámjegybőlálló. Ez nem más mint a Sony Ericsson XPERIA családjának egy Android alapú darabja, mely Rachael fedőnéven fut.
Rachael

Tavalyi évben debütált az X1, melyet megjelenése előtt a nagyközönség a megváltónak hitt, de mikor kézbe kapták, nagyon sok hibát találtak, melyek javarészt nem voltak javíthatóak. A koncepció előzetesen számomra nagyszerűnek tűnt: hatalmas érintőkijelző + qwerty + szép design (bár utóbbi relatív)sony-ericsson-xperia-x1

Sajnos a telefon nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.Telt múlt az idő, bejelentették az utódot, az X2. A tervek szerint ez is WinMo alapokra épül majd, amit én személy szerint nem kedvelek. Viszont annál jobban az Androidot.
Rachael az értesülések szerint Qualcomm QSD8250 Snapdragon platformra fog épülni, mely a jelenlegi egyik legjobbnak mondható, és 8 megapixeles kamerát kap. Várhatóan az év későbbi felében hivatalosan is bejelentésre kerül és több információt is megtudhatunk róla az eddig kiszivárgottak mellett.

Forrás

04/07/2009

HASSSSZÁÁÁÁN LECSAP!

Kategória: teknálödzsí — ez_kristóf. @ 01:53

Régóta – igazából annyira nem is :P – szeretnék új telefont venni, és a kezdetektől fogva valamilyen qwerty csodát akartam magaménak tudni. Kinéztem elsőként a Nok*a (nem Nokla) E63-at, ami ha külsejével feltétlen nem is, de ár/érték arányával megfogott. Szomorúan konstatáltam élőben, hogy elődjénél az E61-nél pont annyival kisebb, hogy én ne tudjak rajta folyamatosan, hiba nélkül gépelni. Gombjai iszonyat parányiak, nem tudom miféle üzletembereknek lehet ilyen kis ujja, vagy nagy és hegyes körme. :P Kis időre elbizonytalanodtam, hogy lesz-e qwerty billentyűzetes mobil megfizethető áron, ami igazából “fit for me”. Szóba jöttek Blackb*rry-k, Nok*a E61i, de igazából egyik sem volt az a *-* telefon nálam. Az oldalra kicsúsztathatós kategóriába tartozó készülékek mind-mind 110-130e Ft körül kezdődtek, ennyit meg nem tudnék, illetve nem is akarnék áldozni egy telefonra.
Hamarosan elérhetővé válik egy új modell a finn gyártótól, mely szimpatikusnak tűnik a tesztek illetve a képek alapján.

Nokia XpressMusic 5730

Ha alkalmam nyílik rá, akkor mindenképpen megtekintem majd élőben is, hogy érdemes-e rá spórolnom, kuporgatnom a kis vagyont amit elkérnek érte. Az ára ennek a példánynak is elég súlyos, de még hat számjegy alatt van. Bár nem mindenhol.

/Na jó, felhagyok a márka- és cégnevek “nemkiírásával”, meguntam, már nem vicces :D NOKIA, BLACKBERRY, TESCO, ARÉNA, iPhone. Néhány ami eszembe jutott pótlólag./

01/07/2009

keccerda

Kategória: <3,teknálödzsí,énci — ez_kristóf. @ 23:05

Kedd délelőtt korán felkeltem, hogy időben elkészüljek 11.30-ra, mivel hús elé kellett mennem dél előtt nem sokkal. Vagyis nem kellett, akartam. :P Angolja után becéloztuk Dark Art-ot, mivel babarrr vagy egy hónapja lebeszélte Jackoval, hogy végre kijavítja a tetoválását. Mindketten valami fél órás kis szösszenetre számítottunk, kis színezés és kész, de ehelyett majdnem az egészet újrarajzolta a művész úr. Eddig eléggé elleneztem/nem néztem jó szemmel a tetoválásokat, de most valahogy ez megváltozott. Az ellenszenvem mindenképpen eltűnt, sőt még az is megfordult bennem, hogy még magamon is el tudnék viselni egyet. Jelen pillanatban nincs elképzelésem, hogy mit és hova, így ez várat magára, szerintem még elég sokat, ha nem egy örökkévalóságot. :P Lényeg, hogy Ő elkészült és lebeszélte a a továbbiakat is. Minek utána elhagytuk a helyiséget, nekivágtunk a nagy kalandnak, mely az Akácfa utcába vezetett. Igen, jól gondoljátok miért mentünk oda. Egy kis visszatekintés:
Június 22-én felszálltunk közösen a buszra ahol megjegyeztem, hogy Keletinél le kell szállnunk, hogy vehessek bérletet. Nem telt bele 10 másodpercbe és már jött is felénk az ellenőr. Ez a példány a cseles fajtából való volt, szánalmas külleme, bandzsa szemei sutának láttatták, de közben közel sem volt az. Felmutattam az egy napja lejárt bérletem, mire megköszönte, majd a diákomat kérte – gondoltam érvényesség-ellenőrzés céljából. Tévedtem. Az alattomos féreg kikapta a kezemből és újra meg akarta nézni a bérletemet. Tudtam, hogy most elcsesztem…Próbáltam szóban, ésszel felvenni vele a harcot, de a betanított batman nem engedett, kiállította a csekket. Bizonyos rokon bizonyosan nagyot csuklott.
Visszatérve a történetszálhoz, bementem, befizettem és még kedvezményt is kaptam! Nem tudom miért, de tény, hogy csak a fele árat kellett befizetnem.
Csekkbefizetős móka után palotára vezetett az utunk, hogy megcsináljam majmi régóta vergődő gépét. Adatmentés, format, újrainstall, stb..Fel is telepítettem az új OS-t, csakhogy néhány “adalék” hiányzott. Aluztuk egyet. :) Másnapra (mára) mindent sikerült összeszednem és sikeresen be is fejeztem a telepítgetést! :D I’M SO PROUD OF YOU KRISTÓF! ^^, Őőő, kihagytam, a két utoljára említett esemény között még átadtunk egy házilag legyártott ékszert is. :P
Miután elvégeztem számtechszerelői munkaköri kötelességeimet, utam unokatesómhoz vezetett, ahol átvettem a bizonyítványaimat melyeket nénikém felhozott kanizsáról illetve másik unokatesóm teniszütőjét is eloroztam – azt haza kell szállítanom. Velük is beszélgettem egy keveset, majd hazaindultam. Az ember nem is hinné mekkora látványossággá nőheti ki magát, ha egy teniszütő van nála. Úgy bámultak, mintha fegyverrel hadonásztam vón’. :D
Most itthon vagyok, egyelőre még többiekkel, de ők már 21-re elmentek bulizni- tervben- , csak valahogy nem jött össze. Fél órája Zsolt már noszogatja Jocót, hogy induljanak, de Ő a gép elé szegeződött. Elvileg elmennek, de most nem úgy tűnik, mintha ez meg is valósulna. xD
Zsolt száját kb. harmincadszorra hagyja el a “Menjünk mááár” mondat. Vajon lesz foganatja? Holnap megtudhatjátok! :)
Be safe, be lawful….you know..

Következő oldal »