Hol is kezdjem. Indult valamikor pár hete ennek a “tehetségkutató” műsornak a harmadik (asszem) szériája, aminek már az elején szervezésbeli hibák (bár ők ezt szándékosan így csinálják) ütötték fel a fejüket, csak mint az előző két évadban. Mire is gondolok? Nézzük jobban meg, hogyan is jut be egy-egy jelentkező:
Kihirdetik, hogy több ezren jelentkeztek, majd az első pár száz után már rögtön benn is van a 30 versenyző. Az nem baj, hogy véletlenszerűen az első 100 emberből megtalálják azokat a kiemelkedő tehetségeket, akiket érdemes tovább juttatni, de! Ha én beválogatok x embert az y-ból, akkor ki “garantálja” nekem, hogy az (y+1). nem lesz szebb és jobb? Senki, persze, hogy senki… Abba már bele sem akarok gondolni, hogy maga a feltételezés, hogy különböző műfajú produkciókat objektíven, elfogultság nélkül lehet pontozni és osztályozni honnan jött. Ha Pistike kis táncoslábú, nyilván a cigánytáncot járó, gyakorlatilag újdonságot felmutatni nem képes Csikó Szabika lesz a favoritja (vagy éppen a Szatmár Kamara, stb..), és őt fogja támogatni, figyelembe se véve, hogy vannak ott más műfaj szülöttei is, akik esetlegesen a saját kategóriájukon belül is kiemelkedő tudással bírnak, amivel magasan túlszárnyalják vetélytársaikat.
Már mielőtt kialakult volna a harminc fős csoport, a zsűri nagyon sok döntésével nem értettem egyet, de ez várható volt, hogy nem minden az én szám íze szerint fog történni.
(Nem ide tartozik, de megemlítem, hogy jelen pillanatban, 23.44-kor a lázam ismét 38.2 fölé szökött, pedig most már az orvosi utasításokat követem)
No mindegy, gondoltam, itt is van néhány szimpatikus ember, akik a rájuk bízott talentumokkal jól gazdálkodtak már az eddigi életükben is, személyiségük megnyerő lehet a tv-nézőknek. Ennek ellenére már az első fordulóban olyanok estek ki, akik helyett semmitmondó, hetek vagy hónapok múlva a feledés homályába merülő majomparádék jutottak tovább. Már rögtön az elején el kellett búcsúznunk a roppant tehetséges Eőry Vikitől, kit ha nem látunk, csupán hallunk, egy harmincas-negyvenes éveiben járó érett nőt képzelhettünk volna magunk elé, aki már száz és száz díjat söpört be a hangjával. Igaz, a második dal, amit előadott, tényleg nem volt egetrengetően jó, de valahogy nem is illett hozzá. A zsűri ráerőltette magát, nem hagyták jazz-t énekelni. Ne is várjuk el a halászléfőző-verseny felfedezettjétől, hogy úgyanúgy megállja a helyét a cukrászok között. Mindkettő étel a konyhában készül, de azért érezzük a különbséget (Jó-jó, a halászlé készítése nyilván a szabadban az igazi).
Ezen előzményekkel, már-már félve néztem a következő adás elébe, de hittem, hogy az igazi tehetség utat tör magának, megállíthatatlanul. Tévedtem. Esküszöm, nem akartam hinni a szememnek, hogy az utolsó három lehetséges továbbjutó között ott áll Varga Viktor, de a RETARD produkciók, a bábosok, az ugrabugrások és a hipercuki-egyhangonéneklek Bencus már nem. Csalódott voltam, szánalommal és dühvel teli. Csalódott, mert úgy hiszem, sőt tudom, Ő ezeket magasan túlszárnyalta, szánalommal teli, mert ebben az országban ez kell, egy csapat pattogó bolha, és dühvel teli, mert tudtam, hogy ez lesz előbb-utóbb. Meglepődtem? Nem. Abban az országban, ahol egy aluliskolázott, kitömött cigányt több millióan néztek hétről hétre, ott ez nem meglepő. Sajnos.
Már csak két szimpatikus versenyző maradt számomra, Tabáni István, illetve Veres Robi. Míg előző több műfajban is jártas és kíművelt, utóbbi a sajátjában eddig nem talált kihívóra. Tabáni hangja elkészepsztő, de nem csak ez a meghatározó benne. Engem igazából a személyisége fogott meg, visszahúzódó, csendes típus, igazi érző szívvel. Kitartóan próbálkozott mindig ebben az életben, legtöbbször nem járt szerencsével, de most úgy tűnik sínen van. Gyönyörűen rajzol és énekel, mégis a földön jár, vagy talán még az alatt. Robiról nem tudok sokat, de amit művel, az magáért beszél. Ha kettőjük közül kerül ki a győztes, azt hiszem elégedett leszek.
Ma este jön a sorra következő adás, hazudnék, ha azt mondanám nem fogom nézni, és nem fogok fujjolni sokszor. Majd erről is nyilatkozok, ha úgy érzem érdembeli esemény történik. Most pedig aludni térek éhesen, mert nyelni nem tudok, viszont olyan érzésem van, mintha a testem minden pontját apró tűkkel szúrkálnák. A szemetek…
(Bambusz remélem pedig épségben hazaér :$ Úri muri folyamatban)
