Epic Fail
Ez mondható el a mai napról. Korán keltem, utaztam 3 órát, majd közölték velem, hogy potyára, mivel a doki valamiért lemondta az időpontom. Ez bizony nem tett jót a lelkivilágomnak. Mindegy, gondoltam angolozok, hát így telt el ez a nap, olvasgattam a leírt okosságaimat, angol filmeket néztem, ennél többet szerintem nem tudok tenni azért, hogy a szóbeli végre sikerüljön. Holnap épp, hogy felérek Pestre, már rohanhatok is a fodrászhoz, mert nála is van időpontom. Népligetből egyből oda megyek, ha haza mennék már nem érnék oda. Kicsit másról.
Nagyon rákattantunk púppal a Supernatural-re.
Engem meg is bélyegzett szerény személye, hogy én biztos csaj vagyok, mert mi az, hogy észreveszem, hogy más az intro, ráadásul még meg is említem. :D Hát márpedig észreveszem, és meg is említem! Az 5 évad közül szerintem eddig ez a legjobb, nekem nagyon adja :P
Ne is hagyjuk elveszni ezt a “sorozat-fonalat”, a másik gyönyör ami szintén már-már a függő szintre taszít, az bizony a Dexter.
Sikerült magával ragadnia ennek a karakternek is. Manapság egyre több és jobb sorozat készül, és ennek én csak örülni tudok. Bár az idő csak úgy repül ezekkel. Schade.
Kicsit más téma, de még mindig sorozat. BARÁTOK KÖZT. Hogy az mekkora kaki! Ami legutóbb kiborított, hogy Andriska drága barátnője, már a szakítást tervezi, mert azt hiszi, hogy a legnemesebb Berényi pornót nézett!! TE JÓ ÉG! ÍGY NEM LEHET FENNTARTANI EGY KAPCSOLATOT! Azt hittem, hogy lerúgom a tv-t mikor ezt láttam, de ez még semmi. Minden részben van legalább egy olyan jelenet, amitől tarkónlövésért kiáltok. No nem magamnak. Ne együk olyan forrón a kását :P
Holnap kaptok képet vadonatúj fejemről/hajamról, amennyiben jó lesz :D
Legyetek jók..

a barátok közt a legjobb!!!!!! ne fikázd! :D